Mi mindig úgy szoktunk kirándulni, hogy mivel kicsik a gyerekek, ezért elmegyünk az erdő széléig kocsival, onnan pedig tetszőleges irányba elsétálunk valahova (vagy sehova, csak ott játszanak a gyerekek, nyomokat fedezünk fel, gyűjtögetnek, madarakat figyelünk, stb.)
Mindig magunkkal viszünk egy kutyát is, aki a látóhatáron belül szokott csatangolni. Emiatt egyre jobban izgulok, mivel egyre több szabálytalan kutyalelövésről lehet hallani, de mivel az én kutyáim vadat nem hajtanak és mi minden esetben ott vagyunk a kutya közelében, ezért szabályt nem sértünk (http://index.hu/belfold/2016/09/20/kutya_setaltatas_szabalyai_vadasz_lelott_poraz/), így jaj annak a vadásznak, aki le merné lőni a drága kutyáinkat. Biztos, hogy a gatyát is leperelnénk róla, valamint felhasználnám az internet általam elérhető minden lehetőségét arra, hogy a vadászok ellen fordítsam az embereket. Igen, ez egy fenyegetés volt . :)
Lotti újságot (playmobil katalógust) olvas a mező közepén:
Miki talált néhány rókakoponya darabot, meg egy szép metszőfogat, amit haza is hoztunk:
Miki rögtön felmászott a vadászlesre, aminek a tetején aztán tériszonya lett, így le kellett kísérnem. :)
Az a két pötty ott a két gyerekem.
Lotti csigaházakat gyűjtött.
A táj
Hektor mindig hűségesen velünk marad.